Élet a Műanyagmentes Július után – Hogyan tovább?

Horváth Gréti

Horváth Gréti

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin
Élet a Műanyagmentes Július után

A Műanyagmentes Júliusnak vége, de ettől még a műanyagmentes életmód folytatódhat! Ha részt vettél a kihívásban, akkor most biztos hatalmas lendülettel, sikerélményekkel gazdagodtál, amit akár már holnap a javadra fordíthatsz. A háztartásod további zöldítéséhez és a megtermelt hulladékod radikálisabb csökkentéséhez innen már kevésbé göröngyös út vezet. Szóval ne dobd el a tollat és tegyél úgy, mint aki jól végezte dolgát.

Ha már egyszer rászántad magad és elkezdted, folytasd!

Véget ért a Műanyagmentes Július. Az internetet böngészve a világ minden pontjáról találkoztam olyan beszámolókkal, ahol a kihívást folytatók mesélték el tapasztalataikat. Volt, aki még csak most ismerkedett a témával, ezért a legkisebb változtatásokkal (pl. egy vászontáska vagy egy kulacs beszerzésével) kezdte a hónapot, de olvastam olyan tapasztalatról is, aki már régóta odafigyel az egyszerhasználatos műanyagok kerülésére. Ők voltak azok, akik a műanyagmentességet zero waste praktikákkal (pl. mosószóda vagy mosható betét használata) spékelték meg.

Te hogyan teljesítetted a kihívást? Írd meg nekünk a tapasztalataidat a bejegyzés alatt kommentben!

Bárhogy is tetted, a lényeg, hogy belevágtál! De attól még, hogy a hónapnak vége, nem kell abbahagynod a műanyagmentességet.

Sőt!

Arra bíztatlak, hogy folytasd és hónapról hónapra újabb kihívásokat állíts magad elé. Ezeknek a kihívásoknak nem arról kell szólnia, hogy olyat vállalsz, amiről tudod, hogy nagyon nehéz vagy úgysem tudod betartani.

Épp ellenkezőleg!

A lényeg, hogy lépésről lépésre csökkented a műanyag használatát. Ráadásul a műanyagmentességet színesítheted hulladékmentességgel, a vegyi anyagok kerülésével vagy akár a háztartási tisztítószerek saját elkészítésével. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, de hogy Neked könnyebb legyen a folytatás, összeállítottam egy 3+1 pontos csekklistát.

Ne felejtsd el elolvasni a kezdő tippeket is, hátha Neked még kimaradt valami!

Élet a Műanyagmentes Július után – Tippek a folytatáshoz

Zöldíts tovább a háztartásodban!

De ne úgy, hogy a cikk elolvasása után fogod magad és mindent kihajítasz, ami nem „elég zöld”. A Háztartásod apró lépések mentén is környezettudatosabbá válhat.

Hogyan?

Először is, ha találsz a konyhában olyan élelmiszert, ami műanyag csomagolásban van, ne dobd ki a dobozát. Használd inkább újra és újra, ameddig csak lehet. Nem is hinnéd, pedig ezzel rengeteget spórolsz a környezetednek.

Ugyanezt megteheted a tégelyes kozmetikumokkal is. A különböző üvegcséket vagy fém dobozkákat egy kis kreativitással kidekorálhatod (de a funkcióját anélkül is betölti) és befoghatod ékszer- vagy fűszertartónak, de a saját készítésű zero waste krémeidet is beletöltheted.

Ha eddig még különösebben nem ruháztál be a zero waste életmód kialakítása érdekében, de úgy érzed, hogy elkötelezetté váltál az egy hónapos kihívás után, akkor eljött az ideje természetes anyagokból készült, tartós termékeket beszerezni. Ilyen lehet egy bambusz fogkefe, egy fém biztonsági borotva vagy egy bambusz szívószál csomag.

Készíts saját tisztítószereket!

A hagyományos tisztítószerek azon túl, hogy olyan, cseppet sem természetes vegyi anyagokból készülnek, amelyek sokszor károsítják az egészségedet, még műanyag flakonos kiszerelésben is kaphatók.

Mi történik a műanyag flakonnal, ha egyszer kifogy belőle a takarítószer?

A kukában, majd a szeméttelepen végzi, ahonnan a szállítások során egyenes út vezet az óceánok vizeibe és az erdők területeire.

A környezettudatos háztartás feltétele azonban a természetes alapanyagok használata például különböző tisztítószerek készítéséhez.

Ebben a cikkben megtalálod azokat a természetes anyagokat, amik tökéletesen működnek az otthoni takarításnál.

környezettudatos tisztítószer

Komposztálj!

A háztartás zöldítésének eggyel komolyabb szintje a komposztálás. Ennek első lépése, hogy a következő vásárlásoknál olyan termékeket veszel, melyek részben vagy egészben komposztálhatók.

Tudtad, hogy a Natúr Bambusz termékek bambusz része például 100%-ban komposztálható?

A következő, hogy kialakítasz magadnak egy komposztálót a kertben vagy a lakásban. Bizony, jól olvastad. Komposztálni beltérben is lehet, erre különféle módszerek és eszközök léteznek már, mint pl. a Bokashi láda vagy a gilisztakomposztáló.

A kertben azért egyszerűbb lesz a dolgod. Az udvar végében különíts el egy kis részt, kerítsd körbe és már mehetnek bele a komposztálható dolgok.

A végterméknek a növényeid iszonyú hálásak lesznek majd!

komposztálás

+1 TIPP: Kövesd az 5R módszert, melynek segítségével csökkenteni tudod a háztartási hulladékot és egy fenntarthatóbb, egészségesebb életmódot tudsz kialakítani.

Ne feledd! A zero waste életmódra való átállás egy hosszabb folyamat, miközben újabb és újabb zöld praktikákat sajátítasz el. A kulcs a türelem és a kitartás!

Csatlakozz Te is a Natúr Bambusz közösségéhez! Mondj NEM-et a műanyagra és válaszd a környezettudatos megoldásokat!

Horváth Gréti

Horváth Gréti

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Hasonló cikkek

Zöld iskolakezdés tippek
Horváth Gréti

Zöld iskolakezdés – Lehetséges?

Műanyag tollak és könyvborítók, hegyezők és vonalzók, felesleges színes papírcetlik és üresen maradt, kihasználatlan füzetek. Neked is ismerős a látvány a szeptemberi tanév kezdetekor? Ha

Műanyag zacskó helyett
Horváth Gréti

Mit használj műanyag zacskó helyett?

A Műanyagmentes Július kihívás lényege, hogy felhívja a figyelmet az egyszerhasználatos műanyagokra és azok értelmetlen használatára. A műanyag zacskó pedig az egyik legszennyezőbb dolog a

hogyan hasznosítsd újra a bambusz fogkefér
Horváth Gréti

Hogyan hasznosítsd újra a bambusz fogkefét?

Elhasználódott a fogkeféd és szeretnéd végre kipróbálni a lebomló és komposztálható tulajdonságát? Szerencsére ennek akár már ma nekiállhatsz, hiszen a bambusz fogkefe újrahasznosítása nagyon egyszerű